Az 1950. december 30-i bányaszerencsétlenségről

A XII-es aknai sújtólég- és szénporrobbanás
Tatabánya, 1950. december 30., 23 óra 20 perc

Előzmények
A behúzó lejtősakna mélyítését 1924-ben, a kihúzó függőleges légaknáét 1925-ben kezdték meg, az üzem 1929-ben lépett termelésbe.
A szellőztetés centrális volt egy függőleges és egy lejtaknával.
Az aknapár függőleges aknáját +202,7 m-es, a függősínpályás szállító lejtősaknáját +235,4 m-es szintről mélyítették le, amely csatlakozott az I-es középállomáshoz. Az aknák rakodószintje +41,2 m magasságon volt.
A művelési módszert döntően befolyásolta az aknaterület jelentős tektonikai zavartsága.
A művelés kezdetben fentről lefelé haladó sorrendben, szintes szeletosztású, kézi tömedékeléses kamrafejtésekkel történt, majd 1902-1904-től kezdve, amikor Tatabányán is alkalmazni kezdték a Lengyelországból behozott iszapolásos fejtési technológiát, többnyire dőlésmenti iszaptömedékeléses kamrafejtéssel termelték ki a szenet, alulról felfelé haladó szeletekkel.
1953-tól fabiztosítású, 1960-tól egyedi acéltámos biztosítású omlasztásos frontfejtésekkel műveltek.
Az ún. „lila" telepben 1965-től zsákgátas, iszapolásos frontfejtéseket vezettek be, amit a kétszeletes omlasztásos egyedi támos frontfejtés váltott fel.
1969-ben a személyszállítás megkönnyítésére függősínpályás, függesztőszékes (lanovka) szállítóberendezést szereltek fel.
A Rehling Konrádról elnevezett XII. akna 1929-től 1978-ig 10.254.000 tonna szenet termelt.

Az esemény
1950. december 30-án, 23 óra 20 perckor sújtólégrobbanás történt a Tatabányai Szénbányák XII-es (Rehling Konrád) aknájának 928-as kamrapillér fejtésében. A sújtólégrobbanást szénporrobbanás követte, melynek pusztító ereje közel hétszerese a sújtólégrobbanásénak.
A bányában ekkor 113 fő tartózkodott. A robbanással érintett Nyugati bányamezőbe 81 fő volt telepítve, melyből 79 fő férfi (vájár, segédvájár, lőmester, csapatcsillés, lakatos), 2 fő nő (szállító bányacsillés).
A 81 fő mindegyike a robbanás közvetlen láng- és hőhatása, a robbanás dinamikai hatása, illetve szén-monoxid-mérgezés miatt vesztette életét. Ekkor nem, csak ezután lettek rendszeresítve egyéni menekülőkészülékek a bányászatban. Kérdés, hogy lett volna-e idejük kibontani és felvenni a menekülőkészülékeket? De ha igen, az akkor is csak 0,5 tf% szén-monoxid tartalomig véd. Szénporrobbanásnál ennél magasabb a CO-koncentráció, átlagban 0,5-1,0 tf%, az oxigéntartalom pedig 12-17 tf%-ra csökken.
A Déli és Keleti bányamezőbe telepített 32 fő kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett. Őket a bányamentők kísérték ki.
A legnagyobb baj, ami a robbanás erejét jól mutatja, hogy az érintett kamrafejtés ácsolatait teljes mértékben kisodorta a lökéshullám.
A robbanás tönkretette a Nyugati bányamező légajtóit, így a levegő rövidre zárt, és a szellőztetés ebben a bányamezőben teljesen megszűnt, a dolgozók nem kaptak friss levegőt. Bár túlélési esélyük akkor sem lett volna, ha a légajtók megmaradnak, viszont ebben az esetben a mentőcsapatok előbb tudtak volna a helyszínre érni.
Tönkrementek a főbehúzó lejtakna és a főkihúzó függőleges akna közötti hármas légajtók is. A bányamentő készülékkel rendelkező bányamentőkön kívül nem lehetett a helyszínt megközelíteni.
A mentőcsapatok először csak 75 elhunytat találtak. Közülük 10 fő annyira megégett, hogy azonosíthatatlanná váltak. 6 főre csak később leltek rá, és hozták ki őket a külszínre. Közel egy óra elteltével állt elő olyan helyzet, hogy meg lehessen kezdeni a helyszíni szemlét. A helyszíni szemléről/szemlékről és az azt követő eseményekről később értekezem.

A szerencsétlenség feltételezhető oka
A robbanás a 928-as fejtés 2-es számú kamrapillér fejtésének visszaszedésében következett be, amikor a technológia szerinti robbantáshoz, jövesztéshez szükséges lyukkal rályukasztottak egy 1947-ben lefejtett fejtési területre. Ebből a lyukból nagy mennyiségű metán áramlott ki, melyet a benzin biztonsági lámpa „észlelt”. Az elmaradó – a munkahely szellőztetését biztosító – légcsőrakat a metánt nem tudta eltávolítani, ezért sűrített levegővel hígították. Az eseményről írásos bejegyzés nem született. A lyukat nem töltötték fel homokkal (homokpuska segítségével).
Az éjszakás műszak a robbantáshoz új lyukat fúrt, amely ugyan nem érte el a kritikus 1-es számú kamrafejtés üregeit, de az előtét, nevezetesen a fúrólyuk talpa és a nyitott térség – esetünkben az 1-es számú fejtés – közötti szénbőrke vékony volt.
Így robbantáskor a fúrólyukba töltött robbantó anyag (robbanóanyag és gyutacs) a legtökéletesebb fojtás ellenére is, az előtétet átszakítva, a régi fejtés metánnal feltelt üregeibe „dolgozott”, ahol az ott felgyűlt metán-levegő keveréket berobbantotta. A lökéshullám felkeverte a leülepedett szénport, amely robbanóképes elegyet alkotva találkozott a sújtólégrobbanás lángzónájával, és innentől már szénporrobbanásként haladt tovább.
Azaz a sújtólég-, majd az azt követő szénporrobbanás oka az ún. kifúvó lövés volt.
Többen kételkedtek a robbantás tényében anélkül, hogy a kiváltó okra magyarázattal szolgáltak volna. Az égéshez/robbanáshoz három ok kell. Égést fenntartó, tápláló közeg, éghető anyag és égési hőmérséklet. Az 1-es kamra üregében összegyűlő metán már kiégett, felrobbant volna, ha a fenti három tényező együttesen fennáll.
Miután a robbanásfojtó zárak, úgymint kőpor- vagy vizesövek hiányoztak, ezért ha a vágatok mosatása, szénpormentesítése megtörténik, akkor a sújtólégrobbanás nem terjedt volna tovább az egész Nyugati bányamezőre. A sújtólég- és szénporrobbanás dinamikai hatása közti különbségről fentebb már szóltam. A szénporrobbanás addig megy, amíg a bányatérségekben leülepedett szénport talál.
A robbantás tényét bizonyítják a robbanásban meghalt Toldi Lajos lőmester körül talált tárgyak is.

Az események utórezgései
A robbanást követően, a helyszíni, szakértői, hatósági vizsgálatok és a felelősök felkutatása, felelősségre vonása a Rákosi-éra elvárásainak megfelelően zajlott.
A tragédiát követő kora reggel már kivonult a helyi ÁVH és megkezdte a „vizsgálatot”.
A Bánya- és Energiaügyi Minisztérium külön minisztériumi vizsgálóbizottságot hozott létre, mely meglehetősen gyorsan, a valóban fellelhető munkahelyi szellőztetési hiányosságok és a kőporövek hiányán kívül azt is „megállapította”, hogy a robbanás oka a nem sújtólégbiztos, paxit robbantóanyag használata volt, amelyet ugyan később több, valódi szakértői jelentés is megcáfolt, de kiválóan szolgálhatott a vád alapjául.
Ezek a szakértők az ügy bírósági szakaszában véleményüket visszavonták és állították, hogy a robbantás oka nem ez volt, melyet a Bányarendészeti Felügyelőség (BF) - mint a különbizottság felelőse - újabb jelentése is alátámasztott.
Ugyanis a bányaüzem robbantóanyag-raktárában vezetett robbantóanyag-kiadási könyvben és a robbantást végző lőmester robbantóanyag felhasználási könyvében is 5 kg sújtólégbiztos nitrocertusit robbanóanyag kiadása/kivételezése szerepelt, ráadásul más robbanóanyag a vizsgált időszakban nem is volt a raktárban.
A bíróság figyelmen kívül hagyta továbbá a BF azon megállapítását is (magukról is elhárítva ezzel a felelősséget), hogy Tatabányán addig nem volt szénporrobbanás, ezért ez ellen nem volt elrendelt védelmi intézkedés, tehát a letartóztatottakat nem terheli felelősség.
Korábban ugyanis felelősnek ítélte meg a minisztériumi vizsgálóbizottság a Tatabányai Szénbányák Nemzeti Vállalat Üzemgazdasági Főosztályának, Műszaki Osztályának vezetőjét, továbbá a Vállalat igazgatóját. De ezek „megbízható” vezetők voltak, ezért az ÁVH újabb felelősöket keresett, melyben – feltételezhetően - az Ipari Elhárítás is segíthetett.
A „környezettanulmányok” alapján Bende József üzemvezető főmérnök, Becsák József főbányamester és Kornély József körletvezetőt tartóztatták le.
Az ÁVH figyelmen kívül hagyta a fentebb említett BF jelentését és politikai motíváltságot keresett.
Így Bende József, miután cisztercita gimnáziumba járt, „klerikális beállítottságú” lett, Becsák Józsefnek érdeke volt, hogy a Horthy-rendszer idején, a háborús siker érdekében, az üzem minél többet termeljen, ezért Horthyéktól 1944-ben katonai érdemkeresztet kapott, Kornély József pedig, miután az apja 1948-ban belépett az SZDP-be, „vitézi várományos” volt.
„Mindhárom vádlott ellensége a dolgozó népnek, mindhárom a dolgozó nép munkájának lefékezésére, bénítására” törekedett - állt a vádiratban. Büntetésükről maga Rákosi Mátyás döntött.
A „népgazdasági terv megvalósítását sértő vagy veszélyeztető, célzatos vagy gondatlan magatartást” halállal vagy életfogytiglani börtönnel is lehetett büntetni, de a szándékosság nem volt bizonyítható.
Bende és Becsák 15-15 év, Kornély 6 év börtönbüntetést kapott, továbbá az első kettőt örökre, míg az utóbbit 10 évre eltiltották foglalkozásuktól.

 

Petricsek József