Az 1963. december 4-i bányaszerencsétlenségről

Sújtólégrobbanás a XV/A aknán
1963. december 4.

A XV/A akna 134. számú frontfejtése befejezte a művelést az ÉK-i bányamezőben, és a teljes frontot áttelepítették DK-re, a már előkészített új fejtési területre.
Az ún. kétdimenziós frontfejtési technológia nem vált be (ezekben dolgozott a 151-es és 152-es fronti csapat), ugyanis ezen következett be 1962. május 11-én a 7 fő bányász halálát okozó omlásos baleset.
A telepösszlet két szelet lefejtését tette lehetővé. A fejtési szállító- és légvágatok az alsó szelet feküjén lettek kihajtva, mindkettő a határvetőig.
Ezt követően egy-egy 2,5-3,0 méter magas feltörést/gurítót hajtottak a felső szelet fedüjéig, majd kihajtották a felsőszeleti fejtés nyitóvágatát.
A fejtési vágatokat a felső szeletben egy-egy csapat (parti) a fronthomlokról hazafelé haladva, fabiztosítással előre kihajtotta, majd 3-4 méterenként lelyukasztottak az alsószeleti vágatokra. Ezeket a szállító- és léggurítókat gömbfával letakarták és a szárnyi omlasztással együtt ráomlasztottak.
A frontfejtés alsószeleti vágatai, valamint maga a fejtés is enyhén emelkedett a légvágat felé, ahol egy külön szellőztetett, kb. 10 méteres vakszárny volt.
A frontfejtés mintegy 15 métert haladhatott előre, amikor bekövetkezett a magasomlás és nagy mennyiségű metánt nyomott ki a fejtési térségbe.
A vakszárnyon tartózkodó lőmester benzinbiztonsági lámpája a magas metántartalom következtében belobbant és a láng a szitakosáron át kifújt.
A benzinbiztonsági lámpát, ha nem mérésre használják, hanem csak „hordják”, akkor a nadrágzsebbe akasztják, hogy a kezek szabadok legyenek. Mérésnél lassan emelik a vágat teteje felé, de csak 2,5% metántartalomig használható, mert efölött gomolyogva ég a metán a szitakosár belsejében, és lassan le kell engedni.
Esetünkben a lőmester nem mérésre használta, hanem egyszerűen hordta, így lassú leengedésről szó sem lehetett.
A magas metánkoncentráció miatt a láng kifújhatott és előidézte a sújtólégrobbanást.
A frontszárnyon omlás nem volt, csupán néhány máglya repült el, amelyeken még nem volt nyomás.
A légajtók megsemmisültek, áthúzás a fronton nem volt.
A függetlenített bányamentők a felderítés után megállapították, hogy a fejtési kihúzóval érintett vágatokban túlélők nincsenek.
Ezt követően a bányamentők ponyvákkal ideiglenesen biztosították az áthúzást, így bányamentő készülék nélkül lehetett az elhunytakat elszállítani. A szárnyról a gurítókon adták le az elhunytakat a szállítást végző üzemi dolgozóknak.
Az éjszakás műszakot nem engedték haza, hanem a falézban kellett várniuk, míg a környező üzemekből az összes hordágyat össze nem gyűjtötték, és a bányamentők a szellőztetést helyre nem állították. Ezt követően a bányászokat hordágyakkal küldték le kihordani az elhunyt bányászokat.
Az elhunyt bányászok átlagéletkora 26 (!) év volt.

Barsi János csillés, 24 éves
Boda Antal vájár, frontmester, 27 éves
Busa Béla csillés, 23 éves
Cságola István csillés, 23 éves
Fischer Ferenc csillés, 21 éves
Gvóth Mihály segédvájár, 20 éves
Juhász János II. csillés, 27 éves
Kaszás Győző segédvájár, 21 éves
Király István vájár, 19 éves
Kosiba Sándor vájár, 30 éves
Köves Sándor csillés, 19 éves
Lukács Péter csillés, 19 éves
Pap László I. vájár, 28 éves
Papp Béla vájár, 30 éves
Pörcz Szilveszter vájár, 27 éves
Rácz János vájár, 36 éves
Schlégli János Mihály vájár, 21 éves
Sipos József vájár, 33 éves
Szabó István vájár, 24 éves
Szeibert Lajos csillés, 22 éves
Takács Mihály robbantómester, 30 éves
Toldi József vájár, 32 éves
Váczi József vájár, 22 éves
Vágó János vájár, 21 éves
Vidics János vájár, 44 éves
Zábojnyik István vájár, 31 éves

 

Petricsek József

 

(Borítókép: A XV/a akna két aknatornya)