A tatabányai Tiszti Kaszinó

A Tiszti Kaszinó a négy község (Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, Tatabánya) egyesítésével, 1947-ben megalakult Tatabánya város emblematikus épületei közé tartozik.  

A 19-20. század fordulóján kiadott Pallas Nagy Lexikona szerint: a kaszinó kifejezés az olasz „casino” (házacska, házikó) szóból származik és átvitt értelemben társaskört, zártkörű, és csak bizonyos személyeknek fenntartott társaságot, valamint annak gyülekezési helyét jelentette. Ezzel a névvel illették a francia fürdőhelyeken épített mulató- és szórakozóhelyeket is, amelyekben a legtöbbször egy nagy terem szolgált a különböző előadások (pl. tánc, zene, színház stb.) céljaira, s ezekhez többnyire étterem, kávézó és játék-, valamint klubhelyiség, továbbá terasz is kapcsolódott. A terem, a kávéház és a klubhelyiség azonban egymástól gyakran elkülönülten (de egy épületben) működött. 

A tatabányai Tiszti Kaszinó díszterme

Annak ellenére, hogy Magyarországon már II. József uralkodása idején léteztek kaszinók, a legtöbbször mégis Széchenyi István nevéhez kötik a hazai kaszinómozgalom megindítását, hiszen 1827-ben nyugati minta alapján az ő kezdeményezésére kezdte meg működését a Pesti (majd később: Nemzeti) Kaszinó. Az alapító kiemelten fontos szerepet szánt a kaszinóknak, amit olyan intézményekként képzelt el, amelyek a helyi közösségek megteremtésével és a különböző társadalmi csoportok közötti kapcsolatok erősítésével az ország modernizációját is elősegíthetik. A 19. század folyamán létesült magyarországi kaszinók többsége azonban zárt közösségként működött és főként az azonos társadalmi csoportokba tartozókat fogta össze. 

A hazai bánya- és iparvállalatok, valamint azok munkavállalói (tisztviselők, altisztek, munkások) a kiegyezést követően hozták létre kaszinóikat. A kaszinó szó ez esetben egyszerre jelentette az egyes munkavállalói csoportokból alakult szervezeteket (ti. „egyesületeket”), ugyanakkor az ezeket befogadó, és a tagságuk által összegyűjtött adományokból épített székházaikat is. Ekkoriban jelentek meg a honvédséghez kötődő ún. tiszti és altiszti kaszinók, de sok esetben ugyanezt a nevet kapták az iparban foglalkoztatottakat tömörítő szervezetek is, amelyek közül az elsőként létrehozott, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. által támogatott Likéri Gyári Tiszti Kaszinót, valamint az Ózdi Vasgyári Tiszti Kaszinót érdemes megemlíteni. 

Az 1891-ben Budapesten megalakult Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK Rt.) már a tatabányai bányanyitást követő második esztendőben (1898) felépítette első tiszti kaszinóját, amelyik az alsógallai vasútállomás felett található ún. Liba-dombon kezdte meg működését. A jelenleg a megyei Vöröskereszt székházaként működő emeletes épület felső szintje egészen 1924-ig szolgált a MÁK Rt-nél foglalkoztatott tisztviselők (pl. mérnökök, bányaorvosok, vezető tisztségviselők stb.) társasági életének helyszínéül. 

A kaszinó játékterme

1922-ben a bányavállalat vezetése úgy döntött, hogy a társulatnak a hazai gazdasági életben betöltött szerepét az építészet eszközeivel is jelezni szeretné, ezért pályázatot írt ki egy új tiszti kaszinó építésére, amelynek helyszíneként a Népházzal szemközti területet jelölték ki. A beérkezett pályázatokat a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Mű- és Középítési Szakosztályának tagjaiból álló szakmai bizottság bírálta el, de a MÁK Rt. vezetése nem az első díjat elnyert építész (Dr. Kotsis Iván) tervének megvalósítása mellett döntött, hanem a második helyezést elért Toroczkai Wigand Ede és Jánszky Béla mérnökök által elképzelt épület terveit használta fel a Bányatisztviselő Kaszinó mint társadalmi szervezet új székhelyének építéséhez. A kivitelezési munkákba vélhetően a MÁK Rt. főépítésze, Székely Jenő is bekapcsolódott, és valószínűsíthető, hogy a Tiszti Kaszinó épületének végleges arculata az ő keze munkáját (is) dicséri. 

A kaszinó zeneterme

Az 1924-ben átadott épület létesítésével és működtetésével kapcsolatos kiadások nagy részét a MÁK Rt. fedezte, de minden egyéb kérdésben a szervezet vezetői és tagsága (természetesen a bányavállalat előzetes jóváhagyását követően) dönthetett. Miután a Bányatisztviselő Kaszinó zárt társadalmi szervezetként működött, ezért a tagfelvételt is szigorú feltételekhez kötötték. A visszaemlékezésekből tudható, hogy az új tagok felvételéhez kettő tag ajánlására volt szükség, az épületbe pedig az altiszti és a munkás besorolású munkavállalók nem léphettek be még akkor sem, ha tisztviselő hozzátartozójuk tagja volt a kaszinónak. A fennmaradt korabeli források sajnos csak nagyon keveset árulnak el a bányatisztviselők társasági életének helyszínéről és a szervezet működéséről. Az új tiszti kaszinó csak 1924 és 1946 között tölthette be eredeti funkcióját. Az épület funkcionálisan is elkülönülő részei (ti. bál-, zene- és biliárdterem, étterem, könyvtár) a bányatisztviselők számára biztosították a kulturált szórakozás feltételeit (pl. színházi előadások, hangversenyek, bálok, fogadások szervezésével, könyvtárhasználattal stb.), ugyanakkor helyet biztosítottak különböző szakmai rendezvényeknek is (pl. továbbképzések, szakmai előadások, értekezletek stb.). Az épület és a benne található vagyontárgyak a második világháborút követően, egészen a MÁK Rt. államosításáig (1946) a vállalat tulajdonában és kezelésében maradtak. A könyvtár még megmaradt állományát ezt követően a Népkönyvtár vette át, a Bányatisztviselő Kaszinót, mint társadalmi szervezetet ideológiai okokból 1949-ben felszámolták. Az épület ezt követően, eredeti funkciójától megfosztva, több éven át politikai szervezetek székhelyeként működött tovább. 

Dr. Simonik Péter PhD

helytörténész

*****

A VIDUS

A 2. világháborút követő államosítási hullám során a bányászat, így a tatabányai szénbányászat is államosításra került. Ennek során az igen széles profillal rendelkező MÁK Rt. szervezetébe tartozó Tatabányai Bányaigazgatóság 1946. június 26-án törvénybe iktatta az 1946. évi XIII. törvényt a szénbányák állami tulajdonba vételéről. Az államosítás során, szovjet mintára, homogén profilú termelő vállalatot hoztak létre, leválasztották a fő profilhoz szorosan nem kapcsolódó termelő egységeket és a szociális ellátást szolgáló egységeket, az utóbbiak között volt a Tiszti Kaszinó is. A Tatabányai Szénbányák a konszolidáció után igyekezett az egykori szellemi-tartalmi életet helyreállítani, de a helyet adó klubként működő Tröszti Klub és a Technika Háza csak korlátozottan közelítette meg a MÁK Rt. által építtetett ház színvonalát. 
A tatabányai bányászat fennállásának, működésének százhúsz éve alatt törekedett a nemzetközi áramlatoknak megfelelve korszerű termelési szerkezetet kialakítani, és az ebben rejlő előnyöket kihasználva fejlődni, szolgálva a tulajdonosok, a menedzsment és az alkalmazottak érdekeit. Az eltérő társadalmi-gazdasági feltételek között működő nagyvállalatok között hasonlóság mutatható ki.  A nemzetközileg is jelentős, európai mércével mérve is nagyvállalat, a magántulajdonban lévő részvénytársaság, a MÁK Rt. keretében működő Tatabányai Igazgatóság és a háború után az „össznépi” tulajdonban lévő állami vállalat, a Tatabányai Szénbányák egyaránt diverzifikált termelési szerkezetet igyekezett megvalósítani. A MÁK Rt. a vállalkozáson belül épített ki szenet felhasználó üzemeket, amelyek aztán magasabb feldolgozottságú szinten lévő, magasabb hozzáadott értéket tartalmazó termékeket állított elő és bocsájtott ki a piacra. A Tatabányai Szénbányák pedig a bányászatban alkalmazott technológiákat és az alkalmazásukban lévő tudást felhasználva alakított ki új profilokat és jelent meg új termékekkel és technológiákkal a piacon. Ennek a stratégiának volt a zászlóshajója a Víztisztító és Dúsító Berendezések Gyára, a gyorsan közkedveltté vált nevén VIDUS, a magyar környezetvédelmi ipar egyik első vállalkozása.

Ivóvíz előkészítése, Libanon, Taybeh 

Amikor Gál István a vállalat vezetését átvette, az első pillanattól kezdve törekedett a jogelőd MÁK Rt. korszerű, diverzifikált szerkezetét visszaállítani, és már 1967-ben eljutott egy teljesen új profilú üzem létrehozásáig. Tóth Mihály, a gyár vállalkozási-műszaki igazgatóhelyettese visszaemlékezése alapján, ezzel már a szén utáni időre készítette fel a vállalatot. Ez a gyár kapott helyet az egykori Tiszti Kaszinó épületében, amelyet az állam a Tatabányai Szénbányák kezelésébe adott. 
 A VIDUS a kezdeti hazai piaci sikerek után, több átszervezésen átesve a hetvenes években kitört a világpiacra. A KGST országokban (Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország) és a piacgazdaságban (Libanon, Togo, Anglia, NSZK, Marokkó, Egyiptom, Spanyolország) egyaránt megjelentek a VIDUS termékei: iszapvíztelenítő, víztisztító, szénmosó, ásvány-előkészítő berendezések, rendszerek.                                    
A hazai piacokon a testvérvállalatok (Nógrád, Mecsek) szénmosóinak építése, mezőgazdasági feldolgozóipari (vágóhídi, sertéstelepi, konzervipari, húsipari üzemek) voltak jelentősek. A VIDUS nagy figyelmet fordított a kutatás-fejlesztésre, ehhez, amíg lehetett, megkapta a vállalati támogatást. A cél az volt, hogy a meglévő termékek piacképessége, versenyképessége megmaradjon, emellett hozzunk létre új termékeket. Voltak eredmények ultraszűrő berendezések (membránok, modulok), mikroőrlésű technológiák, finombuborékos oxigén bevivő rendszerek (FIBOX) fejlesztése során.  
Ezek a teljesítmények nagymértékben segítették, hogy 1991-ben a kanadai Zenon céggel vegyes vállalatot lehetett alakítani. Ez a vélelmezett gazdasági előnyök mellett szükségszerű is volt, mert a nyolcvanas évek második felére veszteségessé vált Tatabányai Szénbányák megsegítését szolgáló szanálási eljárást lezáró Szanálási Megállapodás előírta a szénen kívüli tevékenység leválasztását a vállalatról. A Zenon Kft. megalakítása után, a kezdetben meglévő Tatabányai Szénbányák üzletrészének kényszerű eladásával a bánya érdekeltsége megszűnt. Az épület ezután több kézen ment keresztül, végül Tatabánya MJV szerezte meg, és egy pályázati lehetőséget kihasználva az eredeti állapot helyreállítását megcélozva újította fel.
A csodaszép épület igazából nem volt alkalmas egy ipari vállalkozás telephelyének, de a bánya a VIDUS gazdasági teljesítménye révén, a lehetőségekhez mérten az épület állagát megőrizte.
A ház történetéhez hozzátartozik, hogy a benne folytatott funkció, tevékenység alapján nevezték: Tiszti Kaszinónak, Vidusnak. A második világháborút követően megalakult Tatabánya város lakói az épületet díszítő minták alapján Tulipános Háznak és Cifra Palotának is nevezték/nevezik az egykori Tiszti Kaszinót.     

Dr. Csiszár István
Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány              

 

Borítókép: Az épület az 1920-as években (fotó: Tatabányai Múzeum gyűjteménye)

 

Az épület 2022-ben. (fotó: Nagyné Horváth Eszter)