„Nyitottak vagyunk a kihívásokra”

2021-04-15

Hír kategória,

Rövid ismertető

Múzeum 50 - Interjú Pál Gabriella múzeumigazgatóval

A. Pál Gabriella múzeumigazgatóval beszélgettünk az elmúlt hét év eredményeiről, tervekről, múltról és jövőről.

A Tatabányai Múzeum 2021-ben fontos mérföldkőhöz érkezik, hiszen 50 éves lesz az intézmény. Ennek apropóján beszélgettünk A. Pál Gabriella múzeumigazgatóval eredményekről, tervekről, múltról és jövőről. Kiderül többek között az is, hogy mire a legbüszkébb, és milyen kihívásokkal kellett megküzdenie közel nyolc intézményvezetői éve alatt.

A szegedi egyetemi évek után kerültél Tatabányára mint régész-történész muzeológus. Mesélj egy kicsit erről az időszakról! 
Szegeden végeztem 1989-ben, 1992 elején kerülhettem Tatabányára, mert a város akkori polgármestere, Bencsik János és a közgyűlés fejleszteni szerették volna a Tatabányai Múzeumot. Bencsik Jánosnak nagy szerepe volt ebben, hiszen nagyon szereti a történelmet és a régészetet is, így a közgyűléssel egyetértésben támogatta ezt az ügyet, mivel ahhoz, hogy önálló régészeti gyűjteménye lehessen a múzeumnak, saját gyűjteménygondozó szakember kellett. Mindez a személyes dilemmámra is megoldást jelentett, hiszen a férjem tatabányai volt, itt is dolgozott, én viszont a diploma megszerzése után Szegeden kaptam állást az egyetemen, illetve a Móra Ferenc Múzeumban. 
’93-ban csináltam itteni első kiállításomat, ami Tatabánya régészeti múltjáról szólt, valamint ugyanebben az évben került sor az első helyi ásatásomra is, egy kora római időszakra tehető bennszülött falucska feltárására a bánhidai Erőmű-tónál. Nagyon izgalmas időszak volt ez számomra szakmai és magánéleti szempontból egyaránt. Időközben születtek sorban a gyerekek, így a régészeti feladatokat egy másik kolléga, László János vette át, akinek a nevéhez a rengeteg ásatás mellett komoly terepbejárási munka, illetve Tatabánya Árpád-kori településképének felrajzolása fűződik. A tatabányai régészeti feltárások szempontjából talán Kisné Cseh Julianna nevét a legfontosabb kiemelni, hiszen ő tatai múzeumi munkatársként is nagyon sok itteni projektnek volt a vezetője, például a középső bronzkori, mészbetétes kultúrához tartozó Dinnyeföldek-lelőhely ásatásai 1993-ban, vagy az igen gazdag (bronzkor, kelta, Árpád-kor) dózsakerti feltárás Vékony Gáborral közösen, ráadásul tatabányaiként mindig elkötelezett volt a város múltja és múzeuma iránt is. Ebben az időszakban a megyei múzeumi szervezet részeként megyei fenntartásban dolgoztunk, a múzeumi központ a tatai Kuny Domokos Múzeum volt, ahogyan a megyei feladatot ma is ők látják el, viszont a városnak köszönhetően a múzeum költségvetésébe minden évben bekerült egy komolyabb összeg, amiből ezeket az ásatásokat végezni lehetett. Ennek a valóban sikeres időszaknak látványos lenyomata, hogy a jelenlegi új állandó kiállításunkban többségében helyi anyagot tudunk bemutatni.

Kiállításmegnyitón a múzeum központi épületében. (Fotó: Vágó-Lévai Katalin)

A régészet mellett a másik fő „profilod” a néprajz. Ennek mi a története?
Igen, a kilencvenes évek végén – Fűrészné Molnár Anikó komoly támogatásával – elvégezhettem Debrecenben a néprajz szakot, a 2000-es évek elején pedig elindulhatott a múzeum önálló néprajzi gyűjteménye. Ennek az előzménye, hogy a Tatabányai Múzeum a város elődközségeinek anyagát már a kezdetekkor is gyűjtötte, tulajdonképpen rendelkeztünk néprajzi anyaggal, csak éppen a történeti gyűjtemény részeként, így ennek a leválasztása történt meg ekkor. A néprajzi gyűjteményünk jelenleg a legfiatalabb, és egyúttal a legkisebb darabszámmal bíró egységünk. Egyébként történt időközben két változás, egyrészt területi múzeumi besorolást kaptunk, mára a gyűjtőterületünk része Tatabánya mellett Vértesszőlős, Tarján, Héreg, Gyermely, Szomor és Szárliget is, ahonnan néprajzi vonatkozású anyagok is érkezhetnek, másrészt sorban jöttek létre a tájházak, közösségi házak például Tatabánya elődtelepülésein. Az a tapasztalatom, hogy a helyi emberek sokkal szívesebben adták ezeknek az intézményeknek az otthon őrzött tárgyaikat, mint a múzeumnak, ami önmagában nem probléma, hiszen múzeumunk szakmai felügyeletet biztosít a tájházaknak. Jelenleg Tatabányán ez elsősorban Bánhidát jelenti, hiszen Alsó- és Felsőgallának a tatai Német Nemzetiségi Múzeum a bázisintézménye. Az elmúlt években sikerült a bánhidai népi építészettel kapcsolatos házkatasztert létrehozni, illetve a megyei kollégákkal együttműködve elindult a szakrális kisemlékek gyűjtése is.

2013 óta vagy a Tatabányai Múzeum igazgatója. Milyen kihívásokkal kellett eddig megbirkózni? Hogyan hatott például a világjárvány a múzeum életére?
2013 nyarán, amikor átvettem az igazgatói feladatokat Anikótól, még folyamatban volt a visszaköltözés központi tereinkbe, hiszen tavasszal adták át A Vértes Agorája felújított épületét. A hatalmas gyűjteményi anyag kicsomagolása, elrendezése is ebben az időszakban zajlott. Ekkoriban kezdődött pályázati támogatással az új állandó kiállítás építése, az első szakaszban megnyílt az emeleti rész, 2016-ra tudtuk végül befejezni a kétszintes kiállítást, három szakaszban. 
Nehéz volt, hogy a múzeumok megyei szervezete szinte teljesen szétesett, nemrég pedig kikerültünk a közalkalmazotti státuszból, így nagy átalakulások mentek végbe az elmúlt években. Az ágazatot általánosan jellemző pénztelenség miatt nem volt könnyű megtartani a szakembergárdát. Nehézség még, vagy inkább kihívás, hogy a múzeumokkal szembeni megváltozott igények és elvárások nagyon sok plusz feladatot rónak a kollégákra. A múzeum átalakult: már nemcsak arról kell szólnia, hogy bejön a látogató és kiállításokat néz meg, hanem a múzeum alapfeladataihoz – gyűjtés, feldolgozás, kutatás, terepmunka, dokumentálás, kiállítások stb. – szakmai és közművelődési programok, élményfunkció párosul. Egy-egy kiállítás szakmai előkészítése, megépítése, például a forgatókönyv, a tablószövegek hiteles, pontos kidolgozása rengeteg olvasott oldal és hosszú hónapok munkája, szellemi terméke. Mindezek mellett érthető, hogy a változatlan létszámmal operáló vidéki múzeumoknak a párhuzamos helytállás nagy megterhelést jelent. 
Továbbra is nehézséggel jár, hogy a skanzen nincs csatornázva, elavult az elektromos rendszere, a kiállítások nincsenek fűtve – ez pedig sajnos folyamatos állagromlást eredményez. Ehhez kapcsolódóan az elmúlt évek egyik fontos projektje volt, hogy a város támogatásából megújulhatott a műhelysor, a tavalyi év végére pedig új tetőt kaphatott a hatajtós ház.
Nem jó, hogy járvány van, az ember folyamatosan izgul a családjáért, barátokért, kollégákért, múzeumbarátokért, látogatókért. A pandémia sújt minket is, hiszen az év nagy részében nem tudtunk látogatókat, csoportokat fogadni, nem tudtunk rendezvényeket tartani, nem volt bevételünk. Az időt azonban igyekeztünk jól felhasználni, előrehoztuk a „láthatatlan” háttérmunkákat. Az elmaradásainkat – például a gyűjteményi revízió –, amik az előbb említett felgyorsult, megváltozott múzeumi világ miatt összegyűltek, elkezdtük behozni. 

Az elmúlt hét évben tovább épült a múzeum. Mik voltak a legfontosabb fejlesztések ebben az időszakban?
A korábban említett, Metamorfózis – Ember és természet kapcsolata az Által-ér völgyében című új, a megyeszékhelyhez méltó, kivitelezésében modern és szellemiségében előremutató állandó kiállításunk mellett a Bányászati és Ipari Skanzent emelném ki, ahol tovább tudtunk gyarapodni, hiszen Tatabánya város segítségével a bányaigazgatói lakásnak berendezett térmesteri ház másik felét is meg tudtuk vásárolni. Ott jelenleg kiépülőben van a térképészeti látványtár. A tereprendezés komoly munka volt a karbantartó kollégák részéről, de rengeteg segítséget kaptunk, hogy széppé varázsoljuk a ház körüli területet.   
A központi épületben található restaurátor-műhely pályázati támogatásból elkezdett szépen alakulni, műtárgyvédelmi eszközbeszerzések történtek, megújult a múzeum honlapja, és az informatikai felszereltségünk is egyre jobb – ami most a járvány időszakában kimondottan hasznos. Fejlesztésként, fejlődésként tekintek a múzeumi kommunikációnkra is, ezt a „láthatósági mellényünket” már nemcsak a város határain belül, hanem egy lényegesen nagyobb spektrumú térben viseljük. 
A bányászok helyi szervezetével, az OMBKE tagjaival kiváló emberi és szakmai kapcsolatot ápolunk, amely tovább erősödött. Spontán kezdeményezésből létrejött az új múzeumbaráti kör, amely hihetetlenül aktív, önszerveződő, a múzeumot végtelenül komolyan és nagymértékben támogató közösség. Egyik üde, és az összefogást jól jellemző programunk a „Fogadj örökbe egy bányagépet!” elnevezésű önkéntesek napja, amit minden évben a Bányásznap előtt tartunk.
Kiemelném még a nemzetközi kapcsolati hálót, ami korábban nem volt: szakmai együttműködési megállapodásunk van szlovák, cseh és német bányászati múzeumokkal, ennek keretében vendégkiállítások, külföldi konferenciák és közös pályázati lehetőségek valósulhatnak meg.

Ünnepi beszéd Bányásznapon a skanzenben. (Fotó: Vágó-Lévai Katalin)

Mik a jövőbeni tervek a hosszú távú fejlődést illetően?
Ezek a tervek nagyrészt attól függnek, hogy a város hogyan és mi módon tudja a továbbiakban támogatni a múzeumot. Nagyon fontos lenne a skanzen infrastrukturális fejlesztése és a wifi hálózat kiépítése. Szeretnénk egy fogadóépületet kialakítani a látogatóknak, ahol helyet kapna a múzeumi bolt, vagy adott esetben egy retró bányász kocsma. Folytatni szeretnénk a korábban még Anikó (Fűrészné Molnár Anikó – a szerk.) által megálmodott, a tatabányai tájegységhez tartozó kolóniaházak építését. Személyes vágyam, hogy a jövőben egy kisebb energiaparkot alakítsunk ki, hiszen a skanzen az életmód mellett a bányászatról, az iparról és az energia felhasználásáról is szól. Ehhez nagyon szívesen bevonnám támogatóként azokat a cégeket, akik a megújuló energiával foglalkoznak. A jelenkor eszközei ebből a szempontból pillanatok alatt múzeumi tárgyak lesznek, olyan sebességgel fejlődik ez az iparág. „Zöld múzeumként” a kiállításainkon, programjainkon egyébként is erőteljesen és hangsúlyosan beszélünk a környezetvédelem és a megújuló energiák kérdéséről. Szeretnénk megőrizni a múzeum sokszínű arculatát, emellett elkötelezettek vagyunk a természet védelme iránt, és nyitottak a kihívásokra, új impulzusokra.

Milyen múzeumi programokkal készültök az évfordulóra?
Többféle rendezvénnyel szeretnénk ünnepelni, hiszen egy nagyobb volumenű kiállítás, volt és jelenlegi kollégák közötti találkozó, múzeumi főzőverseny a megyei kollégák számára és családi nap szerepel a terveink között. A múzeum alapításának 50. évfordulójáról kiadvánnyal is meg szeretnénk emlékezni.   
 
Emberileg és szakmailag mire vagy a legbüszkébb?
Szakmailag az elmúlt harminc év régészeti eredményeire mindenképp, az ásatások mellett a nemzetközi régészeti konferenciák elindítására, az új állandó kiállítás színvonalára, valamint az ezzel kapcsolatos látogatói és szakmabeli visszajelzésekre. Emberileg a négy okos és klassz, már felnőtt gyermekemre, a kollégáimmal való kapcsolatomra, és hogy az emberek barátságosan, mosolyogva köszönnek rám, ez nekem mindennél többet ér.

 

Taizs Gergő