50 év - 50 műtárgy

A válogatásból az esztendő második felében kiállítást nyitunk. Az alábbiakban a régészeti gyűjteményünk kiválasztott darabjaival ismerkedhetnek meg.

 

Négerfejes edénytöredék

Római kori gyűjteményünk nem mindennapi emléke egy különleges edény töredéke. A lelet 2009-ben került elő a Vértesszőlős 092/2 lelőhely feltárása során, szórványként, közvetlenül a jelenlegi felszín alatt, a római kori villagazdaság korai fázisához köthető, Kr. u. 2. századra datált objektumainak környezetéből. Szürke színű, vastag falú, nagy méretű, formatálban készült edény oldaltöredéke, rajta több helyen kopott, sötét színű agyagbevonattal.

Az agyagbevonatos edények a pannoniai fazekasság jellemző és meghatározó leletcsoportja, melyben a korábbi, helyi tradíciók és a nyugati formák ötvöződnek. Az edények gyakran a luxus kerámiának számító terra sigillatákat utánozzák. Az agyagbevonat mellett a jó minőségű agyag és a pecsételt díszítés használata még e termékek sajátossága.

Területünk a római fazekasság kelet-pannoniai csoportjába tartozik, műhelyei ismertek Brigetioból, Aquincumból és Gorsiumból is. Az agyagbevonatos kerámiák készítési ideje a 2-3. század.

A mi példányunk különlegességét a rajta látható domborműves díszítés adja, ezek az edény oldalán vízszintesen körbe futó sávban egymás mellett sorakozó, negroid vonásokat mutató arcok. Jelenleg a mintának nem ismerjük egyetlen párhuzamát sem.

Fotó: Vágó-Lévai Katalin

 

Középső bronzkori ékszerlelet Vértesszőlősről

A régészeti gyűjtemény „valódi” kincseket is őriz. Ezek közé tartozik a 2016-ban a Tatabányai Múzeumnak ajándékozott középső bronzkori (Kr. e. 2000 – 1600/1500) kincslelet, ami a Mészbetétes Edények kultúrájának jellegzetes ékszereit tartalmazza.
A kincslelethez 75 bronztárgy tartozik: két rombuszfejű tű; 19 db (közte egy töredék) kiszélesedő, közepén átlyukasztott, visszahajló végű, és ugyanennyi félhold alakú csüngő; 27 db félgömbös pityke; 8 db drótból 4-20 menetben tekercselt spirálgyöngy, valamint egy kartekercs (eredetileg 2 db volt). 
A bronztárgyak a korabeli viselet tartozékai – feltehetőleg egy hölgy ékszerei és ruhadíszei voltak. A félhold alakú csüngők a spiráltekercsekkel bőrszíjra felhúzott nyaklánc tartozékai lehettek. A formájuk miatt fecskefarok vagy horgony alakúnak nevezett, visszahajlított végű csüngők a ruha nyakkivágását díszíthették, míg a tűk a ruha összetűzését szolgálták. A bronzpitykék az öv vagy szintén az öltözet díszei lehettek. A kultúra viseletét elsősorban a kincsleletek alapján tudjuk rekonstruálni, hiszen hamvasztásos temetőikből csak nagyon ritkán kerülnek elő erre utaló leletek.
A kincslelet Vértesszőlősön, az Által-ér átkelőhelyének közelében, a Mészbetétes Edények kultúrájához tartozó temető területén került elő. A bronztárgyak kopottsága azok használatára utal, s feltehetőleg egy személy viseletéhez tartozott. Földbekerülések pontos okát nem ismerjük ugyan, de ezek a ritka együttesek talán a „szent helyekhez” kapcsolódó, isteneiknek vagy szellemeknek felajánlott ajándékok, a korabeli rituális élet megnyilvánulásai lehettek.

 

Rézkori kettős temetkezés

 

2016-ban huszonegy „üres” vagy ép edényeket rejtő gödör mellett egy egymást átölelő emberpár sírja került napvilágra. A meglepetést nem maga a kettős temetkezés okozta, hanem a pozíció, ahogy előkerültek. A jobb oldalára erősen zsugorított pózban lefektetett férfi mellé szorosan helyezték a sírba a bal oldalára fektetett, s szintén erősen összehúzott lábakkal elhelyezett hölgyet, mégpedig úgy, hogy „arcuk” szinte összeért, karjaikkal pedig átölelték egymást.
A megásott sírgödörbe elsőként a jobb oldali férfi testét fektették. A 35-39 éves, megközelítőleg 149 cm magas férfi két kőeszközt, s térdcsontjai alá helyezett puha mészrögöt kapott a túlvilági útra. Ez utóbbit talán testfestésre használhatták.
A 20-24 éves, mintegy 140 cm magas nőt gazdagon felékszerezve engedték utolsó útjára: a különböző szárazföldi és vízi kagyló- és csigafélék vázából az egész testet fedő díszruha (ornátus) volt rekonstruálható. Fején pánttal leszorított, hátul fátyolban végződő, s alján szintén kagylókkal ékesített fejdísz volt. A ruhára varrva vagy önálló ékszer formájában a nyakat (nyakék), az ujjakat (karpánt, csuklópánt) és a derékrészt kerítő (öv) és lezáró kagylósorok voltak. A díszruha mellett a fehér festékrög és egy rézár is szerepet kaphatott a temetkezési szokásokban. Az elsősorban Dentaliumból készült gyöngyök legközelebbi és legvalószínűbb lelőhelye a Várpalota melletti geológiai forrás lehetett.
A nő hasában, a lágy szövetben megakadva, de közvetlenül a bordák alatt egy úrkúti radiolarit nyílhegy volt in situ helyzetben, amely feltehetően a nő halálát okozta.
A sírgödör körül további kisebb, néha egészen bizonytalanul jelentkező cölöpök és kisebb gödrök foltjai bontakoztak ki: egy komplex sírépítmény és talán a temetési vagy halotti rítus során használt egyéb objektumok (pl. sírépítmény tetőszerkezetének tartóelemei, a halotti rítus során létesített tárolók) tartozékai. 
A radiokarbon mérések szerint a két egyént a késő rézkorban (Báden Kultúra), Kr.e. 3195 és 3095 között érhette a halál.

Fotó: Kiss T. József

Fotó: Kisné Cseh Julianna

Fotó: Vágó-Lévai Katalin

 

Antropomorf csüngő Vértesszőlősről

A vértesszőlősi feltárások egyik kuriózuma a nem túl látványos, alig 4 cm nagyságú öntött bronzcsüngő. Formája és ritkasága miatt került a régészeti gyűjtemény féltett darabjai közé. Maga a csüngő ugyanis az antropomorf (ember alakú) díszítmények sorába tartozik.
A csüngő a használattól megkopott, egyik „keze”, a kerek altest jobb és a „fej” bal szélén kissé sérült. A törésfelszín 3 mm. Két oldala nem szimmetrikus, ami talán öntéshibának köszönhető, ugyanúgy, mint a „bal kéz” eltérő kialakítása is. Az öntött csüngő alsó részét szinte szabályos kör alkotja, a mellrész kissé aránytalan, melyből a karok aszimmetrikus módon emelkednek ki: az egyik kampószerűen görbül, míg a másik, a sérült, ívelten kerekedik. A felfüggesztésre az enyhén ovális fejformán kialakított kerek kis lyuk szolgál, melynek kopottsága használatára utal.
A középső bronzkori (Kr. e. 2000 – 1600/1500) ékszer használatát a Mészbetétes Edények Népe kultúrájához köti a kutatás, bár a Včelince/Méhi (Szlovákia) előkerült példány esetében a Halomsíros kultúra korai szakasza is felmerült. Hasonló példány került elő Oszlárról, amit a Halomsíros kultúra időszakára datált feldolgozója. A vértesszőlősi darab sem tud ezen pontosítani, hiszen mindkét kultúra temetője megtalálható a szórványként előkerült ékszer lelőhelyén. Az eddig ismert öt lelőhely mellett Neumarkt an der Ybbs (Ausztria) temetőjében került elő egy újabb, de ez az első, eredeti helyzetben megtalált – a méhihez hasonló – darab, ami egy 35 év körüli nő nyakdísze volt.

A lehumuszolt terület átkutatása fémkeresővel

 

Antropomorf díszítésű bögrék Tatabányáról

A középső bronzkor időszakában (Kr. e. 2000-1600/1500) az edénydíszítéséről elnevezett Mészbetétes Edények Népe élt megyénk területén is. Hamvasztásos sírjaikból kerülnek elő névadó, gazdagon díszített edényeik, melyek zöme kimondottan a temetési szertartásra készülhetett.
Ez a különleges edénypár Bánhidán, a Dinnyeföldek lelőhelyen a 24. sírból került napvilágra. A vékony falú, az apróra tört kerámiazúzalék mellett a kvarcos homokkal történt soványításának köszönhetően „csillogóan” sötétbarna színű, fényezett bögrék mészbetétes díszítésében emberi karokat és viseletet ismerhetünk fel. Maga a „totyakos” forma, azaz hogy az edény legnagyobb kihasasodása a test alsó harmadára esik, a kultúra egyik alkotónépességének tartott Tokod csoport jellegzetes edénytípusa.
A mészbetétet porrá zúzott kalcinált csontokból és kagylókból állították össze, a vízzel higított masszát aztán a bőrkeményre égetett, szárított edények kivájt motívumaiba kenték. Száradás után az edényt bőrrel, fű- vagy levélcsomóval áttörölve bontakozott ki a vájatokban megmaradt pazar mintakincs.
A mai teásbögréknek megfelelő méretű, gyakran párosával előkerülő edények pontos használatát nem ismerjük, felmerült – mint azt a korai bronzkori Harangedényes kultúra jellegzetes bögréinek használatáról feltételezik –, hogy sör fogyasztására használhatták. Mindenesetre nemcsak díszítésüket, annak szimbolikáját, de kivitelezésüket tekintve is a régészeti gyűjtemény legszebb darabjai közé tartoznak.
Peremátmérő: 9,4 cm M: 11,1 cm Fenékátmérő: 3,1 cm

 

Római aranygyűrű

A Tatabányai Múzeum régészeti gyűjtőterületének római kori lelőhelyeit elsősorban terepbejárási adatokból ismerjük. Régészeti feltárásból eredő leletanyag Tatabánya-Bánhida-Erőműtó, Vértesszőlős 092/2 és Szomor- Kékhold-völgye parkfalu lelőhelyekről származik. Gyűjteményünket a feltárások és terepbejárások során gyűjtött anyag mellett ajándékozásból származó tárgyak is gazdagítják.
A korszak legreprezentatívabb tárgyai közé tartoznak az ékszerek. Közülük is kiemelkedő jelentőséggel bírnak az aranyból készült gyűrűk, hiszen a test díszítése mellett ezek a vagyon, a rang jelzésére, a hitelesítés eszközeként, vagy a személyazonosság bizonyítékaként is szolgáltak. Gyűjteményünkbe ajándékozás útján került be az itt bemutatott példány. A gyűrű tömör teste négyszögletes átmetszetű, a vállak csapottak, erőteljesen kiszélesedőek, rajtuk bemélyülő egyenesekből és csigavonalakból álló gazdag díszítéssel. A magas, kerek foglalatból sajnos a gyűrűkő hiányzik. A típus a Kr.u. 3. századra datálható. 

Fotó: Vágó-Lévai Katalin

Fotó: Vágó-Lévai Katalin

Fotó: Vágó-Lévai Katalin