Visszhangok

Időszaki kiállítás a Petőfi-emlékévhez kapcsolódva

A Visszhangok című összművészeti kiállításban Petőfi Sándor különféle alkotói korszakaira, témáira reflektálnak kortárs képzőművészeti és költészeti alkotások. A tárlatnak nem szándéka, hogy a teljes Petőfi-életművet vizsgálja és bemutassa, vagy épp egy-egy kiemelkedő költeményt parafrazeáljon, célja viszont, hogy kortárs alkotásokon keresztül, a 21. század emberének tapasztalásait, megszólalásait felhasználva segítse a 19. század emberének problémafelvetéseit értelmezni és befogadni. Grafika és vers párbeszédéből, kémiájából alakul ki tehát az a visszhang, amely a Petőfi-életút egy-egy fontosabb motívumáról verődik vissza a jelenbe.

A kiállítás első része a Sötét verem címet viseli, ami a költő A szerelem, a szerelem című versét idézi: „A szerelem, a szerelem, | A szerelem sötét verem; | Beleestem, benne vagyok, | Nem láthatok, nem hallhatok.” Petőfi Sándor költészetében hangsúlyos ihletforrás volt a szerelem, és úttörőnek tekinthető hitvesi költészete is a magyar irodalomban.

A kiállítás második blokkjából, a Felhőkből Petőfi azonos című versciklusának hangulata köszön vissza ránk. Az idő természete, az értékek viszonylagossága és válsága dominál ezekben az erősen alanyi líraisággal megírt szövegekben, melyek jelentőségét az is mutatja, hogy műfaji, tartalmi és formai szempontból jelentősen eltérnek a költő korábbi alkotásaitól.

A harmadik fejezet – Jövendölés – az azonos című Petőfi-versre utal, melyben a lírai én megálmodja saját végzetét. Az álom, az élet és a halál motívumai összefonódnak és feloldódnak egymásban, az ehhez tartozó kortárs versciklus pedig – ennek analógiájára – olyan írásokat tartalmaz, melyek a történelem, a mitológia és az irodalom különféle szereplőinek álmát örökítik meg, melyekben megjövendölik saját végzetüket.

A kiállítók Bánfi József festő- és grafikusművész, valamint Taizs Gergő költő.

A projekt megvalósulásának helyszíne a Tatabányai Múzeum központi kiállítótere, amely 2013-ban egy nagyszabású beruházás keretében teljes felújításon esett át, így méltó helyszínként szolgál a kiállítás számára.

A kiállítás 2022. szeptember 16-tól 2023. március 18-ig látható.

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósult meg.